Elérhetőek vagyunk, írjon most!

HACCP kárevőirtás éttermek, konyhák, büfék részére

Megbízhatóság. Szakértelem. Tapasztalat.

Mindig az élet hozza a legfurcsább eseteket. Én hiszem, hogy az összes horrorfilmnek van valóság alapja.

A minap egy vendéglátós nagykonyhai szerviz esetről kaptunk információt, ami mint kiderült, nem is annyira egyedi

a szakmában. Stratégiai partnerünk, a Coolkonyha Kft elmondta, hogy ipari konyhás tapasztalatai azt mutatják, hogy a különböző nagykonyhák és hozzájuk kapcsolódó előkészítő és raktárhelyiségek melegágyai tudnak lenni a különféle rágcsálók és kártevők elszaporodásának. Minél régebb óta üzemel egy nagykonyha, annál inkább ki van téve a veszélynek, akár a legnagyobb odafigyelés és korrekt takarítás mellett is.

Sokszor az is előfordul, hogy a csótányok, egerek magukba a nagykonyhai berendezésekbe, gépekbe költöznek be. Most is ez történt.

Ezúttal egy nagykonyhai sokkoló hűtő ventilátorába ragadt bele egy egér, amely egy pillanat alatt megállította az életet a konyhában.

Nézzünk az első látásra picinek tűnő probléma mögé, hogy mit okozott a hűtő leállása.

  1. A probléma észlelésekor hirtelen kialakult káoszt uralni kellett. Gyors megoldást kellett találni a kész ételek elhelyezésére, és kihűtésére.
  2. Munkafolyamatok átalakítása, szerviz értesítése – várakozás a szerviz megérkezésére
  3. Szervizelési idő ebben az esetben 1 óra – összköltsége 20 000Ft
  4. Szerencsére, most nem nyári 35’C fokos hőség van, így az étel hűtését levegőn is el lehetett kezdeni. Ez viszont 1.5 óra helyett 4-5 órás folyamat.
  5. Ezúttal nem kellett ételt kidobni, de rosszabb esetben akár a teljes napi ételmennyiség is a kukában landolhat, annak minden következményével: az anyagveszteségen és felesleges munkavégzésen túl ott vannak az éhen maradt vendégek, és a rengeteg ételmaradék elszállíttatásának gondja, költsége.

A teljes pénzügyi veszteséget nehéz megmondani, de a szerviz díj mellé a gépek helyettesítéséből fakadó plusz munkafolyamatok költsége is minden esetben felmerül. Ha pl. 5 munkavállalóval és plusz 5 órai munkával számolunk, a teljes veszteség elérheti a nettó 100 000Ft-ot is. És még ez egy szerencsés helyzet volt. A céget nem érte presztízs veszteség, szóval olcsón megúszták. Rosszabb esetben, ha pl. egy drága alapanyagokat, pl. lazacot, rákot, húsokat tároló fagyasztókamra „romlik el”, akár milliós nagyságrendű kár is keletkezhetett volna. Érdemes tehát a bajt megelőzni, és időnként profi szakemberek segítségével átnézetni az élelmiszer feldolgozó helyiségeket és gépeket.

Szerződést akár 24 órán belül tudunk kötni. A szerződés kötéshez kell egy területbejárás, főleg ha nagyobb területű élelmiszer-feldolgozó üzemről van szó. A területbejárás után tudok írásos ajánlatot adni. Szerződésünk a HACCP (Hazard Analysis Critical Control Point, magyarul a jelentése: Veszélyelemzés a Kritikus Szabályozási Pontokon) rendszerbe illeszkedik.

18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szól, amely meghatározza, milyen helyeken, és milyen gyakorisággal kell rovarirtást végezni. Az ÁNTSZ ezért kérni fogja az irtás elvégzéséről szóló igazolást tőled is.

A rendelet figyelembevételével, ha te beletartozol az alábbi felsorolásba, akkor neked is kell kártevőirtást végeztetni:

Vendéglátóipari egységek:
italboltok, büfék, bárok, kocsmák, éttermek, kifőzdék, üzemi konyhák, közétkeztetők, hidegkonyha.

Élelmiszeripari egységek:
pékségek, cukrászdák, húsüzemek, édesipari üzemek, csokoládé manukfaktúrák, borászatok, tejüzemek, stb.

Élelmiszerkereskedések:
boltok, nagykerek, húsboltok, zöldségesek.

HACCP (élelmiszer-biztonsági) rendszer elkészítésével mi nem foglalkozunk, ellenben tudok ajánlani olyat, aki végez minősítést, ha szükséged van rá.

A kártevőirtást csak szakember végezheti. A szakember megnevezése pedig Egészségügyi gázmester. Csak olyan cég állíthat ki a hatóságok által elfogadott igazolást, aminek megvan a fenti végzettsége. Amennyiben neked van ilyen, vagy valamelyik alkalmazottadnak, úgy saját hatáskörben is elvégezheted az kártevőirtást.

Minden munkavégzés után kiállítjuk a hatóságok felé szükséges igazolást. Ezt a NÉBIH, vagy az ÁNTSZ kéri leggyakrabban, de a HACCP éves felülvizsgálatakor is kéznél kell legyen.

Rovarirtás esetén átadásra kerül a munkalap a felhasznált írtószerek mennyiségével. Valamint a biztonsági adatlap a felhasznált írtószerekkel. A környezet kímélése érdekében a munkalapon megtalálható a biztonsági adatlapok elérési lehetősége oldalunkon. Ezért szoktok javasolni, hogy amennyiben szükséges, töltsétek le onnan. Eddig nincs róla információm, hogy valaha is szükség lett volna rá, de a szabály az szabály.
Rágcsálóirtás esetén az első alkalommal elkészített szerelvénykihelyezési rajz, majd annak a folyamatos vezetése.

A munkalapon feltüntetjük, ha vannak észrevételek, tapasztalatok, esetleg javítandó dolgok. (Pl: patkány járat befalazása.)

A jogszabályi előírás szerint évente legalább két alkalommal kell kártevőirtást végezni, de vannak olyan helyek, ahol negyedévente, vagy havonta. Van olyan hely is, ahol akár hetente kell elvégezni. Ezért a jogszabályban maghatározottakon felül a saját HACCP leírásodban lehet gyakoribb a kártevőirtás. Nagyobb üzemek esetén nem kötelező ilyenkor az egész területen végrehajtani a gyakoribb irtást, hanem elegendő csak a nagyobb veszélynek kitett helyeken.

Nem kell hívnod minket. Ügyviteli rendszerünk jelzi számunkra, amikor nálad aktuális a következő kezelés. A munkavégzés előtt pár nappal egyeztetik veled a pontos munkavégzés idejét a munkatársaim.

Írásos árajánlatot csakis előzetes felmérés után tudunk adni.
Árajánlat kérésével hívjon minket most a +36 30 342 3648 telefonszámon, vagy írjon az info@buginfo.hu e-mail címre!